Ingyenes lehetőségek

Itt igyekszek megosztani mindenféle lehetőséget, ahol használható Access tudáshoz juthatsz.  Tudom, hogy sokaknak meglehetősen borsos árú egy-egy tanfolyam, vagy konzultáció. Ennek az árnak okai vannak. Bmw-t nem kapsz Trabant áron. Ilyenkor önmagadba fektetsz. Amit rászánsz, az része annak a megnyílásnak, hogy többet tudjál befogadni. Végtelen lények vagyunk, végtelen teremtőerővel, és ez a pénzre is vonatkozik. Persze lehet, hogy neked most éppen nem ez a tapasztalásod, netán a guta üt meg attól, hogy én miket írok itt. De nem segítek megerősíteni a drámát. Továbbra is látom benned a teremtőt, aki milliókat is képes mozgatni, ha úgy dönt. Mi lenne, ha végre a pénz azoknál lenne, akik valami értelmeset tesznek vele, ahelyett, hogy azoknál lenne, akik rombolnak általa? A tudatosság nem zár ki semmit, így a pénzt sem!

Azt is tudom, hogy van, aki számára még jópár lépés, míg megteremti a bőség tudatosságát. Én is így voltam, és vagyok is, lépésről lépésre terjesztve ki azt, ami lehetséges. Nekem rengeteget adtak az ingyenes lehetőségek, amik lehetővé tették, hogy legyen pénzem  a kurzusokra. Ezen lehetőségek nagy része egyelőre angolul van, de igyekszem mindnél több magyarnyelvű lehetőséget is létrehozni és  megosztani veletek.

Magyarul:

A facebook oldalam:

https://www.facebook.com/AzEletKonnyedenOrommelEsRagyogvaAradFelem

A youtube csatornám:
https://www.youtube.com/user/pipacs2008/videos

 

Az intimitás 5 eleméről beszéleget Blossom és Jonas:

 

Vladica tolmácsolt előadása Velencéből. Nagyon praktikus hozzáállás az élethez és halálhoz:

Simone Millasas Adósságtól a Játékos pénzszerzésig- bevezető előadás:

 

 

Beszélgetés Birgittával és Kassel a tolmácsolásomban

http://www.blogtalkradio.com/tudatossag/2013/09/15/what-contribution-can-we-be-to-consciousness

 

 

 

 

 

 

 

Angolul:

Egészség-betegség a feje tetején:

http://www.blogtalkradio.com/thenotdoctors

 

Blogtalk radio különféle nyelveken, főképp angolul:

http://www.blogtalkradio.com/search?q=access-consciousness

 

http://www.voiceamerica.com/show/2157/the-value-of-controversy

http://www.voiceamerica.com/show/2156/access-consciousness

http://www.voiceamerica.com/show/2063/being-outside-the-box

 

2 comments on “Ingyenes lehetőségek
  1. Arula szerint:

    Kedves András!
    Az első videódban említed, hogy átvesszük mások érzéseit. Ezt már sokszor tapasztaltam, de arra még nem sikerült rájönnöm, hogy miért tesszük ezt?
    Te már tudod erre a választ? Megosztanád velem? Nagyon kíváncsi lennék rá!
    Csodás napot!

    • admin szerint:

      -Nem feltétlenül átvesszük! Csak érzékeljük, és azt hisszük, hogy a miénk!
      -Néha azért vesszük át, hogy megértsük
      -Néha meg azért, hogy gyógyítsuk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*